Képek Dániából

Celluxíz

Amikor még szerzetes voltam, a novíciusok mestere nap mint nap elmondta, hogy a kis dolgokban kell hősnek lenni, nem pedig állandóan világmegváltó tervek súlya alatt összeroskadni és tehetetlenné válni. Hát, bizonyára igaza volt. Hős ugyan nem lettem, de azóta az "aprókra" figyelek, nem is érdekelnek a nagyok: szinte teljesen hidegen hagy, merre megy a világ. Szeretem viszont a szőnyeg rojtját, a kávéfőző fekete gombját, kétségbeesnék, ha ki kellene cserélni a cipőfűzőmet, vagy nagyapám kabátja ha tönkremenne. Így vagyok még a cellux ízével is: gyermekkorom óta a szájamban érzem, nem változott az semmit. A világ se nagyon: csak kicsit.

Csak a Valika meg ne hallja!

Fritz Wunderlich (1930-1966)

Szarkasztikusékat pont nem érdekli, ha szomszédjuk bajszán ott csillog még a vasárnapi paprikás csibe előtt elfogyasztott húsleves zsírja. Ők tudják, hogy romlott volt a répa a levesben, mert a Marika az egy hanyag asszony, csak magára van gondja, a répára meg nem. Szarkasztikus asszonynak (egyébként Péterdi, igen, é-vel) nem mutathatom meg azt az embert, akit szeretek. Nem, mert olyat találna rá mondani, hogy bemosnék Valika pofájába, és azt már mégsem lehet. De hát miért is akarok én mutogatni, ha csak kevesen értik, kevesek örülnek egy mutogatós bácsinak. Csakhogy az van, hogy ezzel a hozzáállással (látják, három kettős hang egymás mellett) én is a Valikáékra fogok hasonlítani hamarosan. Már észre is vettem magamon a jeleket (egyre nagyobb a hasam): valaki például Glenn Gould-képet hordott kabátja hajtókáján, én pedig meg kinevettem. Magamban (mert még nem vagyok teljesen Valika). Ma már szégyellem magam ezért.
Ej, de nagy kereket fenítek ennek. Hát csak azt akartam mondani, hogy nekem is van ilyen emberem. Olyan jó lenne sokat és lelkesen írni róla! Megmutatni, milyen is volt ő, milyen volt hangja, fellépése, de hát nem tudom. Soha nem találkoztunk, soha nem nézhettem meg hajtókáját, kinek a képét is hordja?
Kurz und bündig Fritz Wunderlichnek hívták, és hát - nomen est omen -, no, most mit mondjak? Semmit, mert a Valika...

Liszt-aukció IV. (Chopin és Liszt Brazíliában)

Lisztben Chopin halála után merült fel a gondolat, hogy megírja Chopin életrajzát. Kérdőíveket küldött, hogy minél több megbízható adathoz jusson. Sajnos sokan tapintatlannak ítélték Liszt eljárását, így nem kapott értékelhető mennyiségű információt. Lisztnek a nagy lengyel művészről készült úttörő jelentőségű tanulmánya végül Wittgenstein hercegné közreműködésével készült el, és jelent meg 1852-ben. 100 év kellett ahhoz, hogy Brazíliában is megjelenhessen.

12. tétel.

Liszt, Ferenc: Chopin. Collection „Musique et Musiciens” – Rio de Janeiro, cop. 1945, Americ=Edit. 376, [2] p. 190 mm – Kiadói papírkötésben, körülvágatlan. Nagy valószínűséggel az első brazil kiadás.

Kikiáltási ár: 10 000 HUF

Ma egy nőt követtem

Azt gondoltam ezidáig, az embernek fia marad ami, egyszerű, könnyen behatárolható személyiség a maga korlátaival és korlátaival. Ezidáig ez volt. Aztán már nem. Merthogy ma egy nőt követni kényszerültem (tényleg "kellett" mert kelleni és kelletni kell). Eszembe jutottak az extrém sportot űző ismerőseim (egy sincs ilyen, feltéve ha a sakk nem számít annak), és az, hogy ők mennyire boldogok, ha a torkukban dobog a szívük. Nos, nekem már a nyelvemet érte, de követtem őt, aki egyszercsak megállt. Mifene? Miért? Hát hogy kövessek én egy követhetetlent? Álljak mellé, és mondjam: tessen már mennijárni, mert ha állni tetszik nem tudok követni? No, nem. Én is megálltam az Alibi mellett és úgy tettem, mintha várnék valakire. Pedig csak őt vártam, de őkelme csak állt mint egy szobor.
Azok a kínzó percek, órák, napok, hónapok, amit a fészkesfene hidegben vacogva kellett átélni. Hát... Nem lennék magánnyomozó, legfeljebb magánynyomozó. De a szobor bronza megoldódott, lefolyt szép csendesen. És rájöttem: újat úgysem találok, csak követek ezt vagy azt, tízet vagy húszat, de követek, mert szabad gondolatom úgyse nincsen.

(A görögök feltaláltak már mindent.)

A mosdó kagyló (és az ő társai)

Emlékszem, kicsi voltam még (bár olvasni már tudtam), amikor a vécén ülve gondolkoztam azon, miért is hívják a mosdókagylót mosdó kagylónak. Valószínűleg hamar elfelejthettem ezt a kérdést, még ha választ valószínűleg nem is kaptam rá, és nem tudom, mikor jutott eszembe újra. Mindegy. Ma már azt mondom, régen foglalkoztat a kagylók mosdósága, mosandósága. Szeretem a tárgyakat, így örömöt szerez, ha emberi tulajdonságaik vannak (merthogy vannak). Tegnap például egy lakáshirdetésen akadt meg a szemem. A VIII. kerületben – a leírás szerint – van egy világos, befelé néző lakás. Gondolom, amolyan melankolikus, elmélkedésre hajlamos. Milyen jó lenne a könyvtáramnak. Még talán olvasgatna is, ha nem lennék otthon. Igazán kellemes. Aztán ajánlom figyelmükbe a felmosó vödröt, mely bizonyára sok háziasszony dolgát könnyíti meg, a vasaló deszkáról nem is beszélve. Szóval, szeretem a tárgyakat, hiszen ők is csak emberek!

Liszt-aukció III. (vízkúra helyett)

Az 1849-es weimari Goethe-centenárium zenei vezetésére a weimari nagyherceg Lisztet kérte fel. A mester azt tervezte, hogy Schumann „Jelenetek a Faustból” című műve első részének zárójelenetét, valamint két új zenekari darabját, a Goethe-indulót és a Tasso szimfonikus költemény első változatát vezényli. Noha orvosa eltiltotta mindennemű munkától, és hathetes vízkúrát ajánlott neki, a nagyherceg közbelépésére Liszt mégis kénytelen volt elvállalni a feladatot.

77. tétel:

Liszt, Ferenc: (Göthe) Fest Marsch zur Göthe Jubiläum Feier für grosses Orchester componirt von Franz Liszt. Edition für Piano à 2 mains. Uebertragen für Pianoforte vom Componisten. Neue revidierte Ausgabe – Leipzig, [1871 körül], J. Schuberth. VN 2499. 15, [1] p. 325 mm – LW B19, Raabe 302 (mindkét helyen csak a négy kézre és a zenekarra írt verzió szerepel). Későbbi levonat. Ritka kotta.

Kikiáltási ár: 10 000 HUF

Liszt-aukció II. ("égnek áll a haja!")

Liszt portugáliai tartózkodása során egy alkalommal II. Mária királynő előtt játszott. Az uralkodónő a Krisztus-rend lovagjává ütötte, amelyet Liszt meghatódottsággal vegyes örömmel fogadott. Viszonzásul Donizetti Don Sébasten-jének Gyászindulójából készített zongoraátiratának dedikált példányát ajándékozta a királynőnek, ezzel követve magát Donizettit, aki szintén Mária királynőnek ajánlotta operáját. A zongorás verzió mindenkinek tetszett, kivéve Donizettit, aki a következőket írta egy barátjának, amikor meghallotta Liszt változatát: „Vegye meg Liszt Gyászinduló-átiratát, égnek fog állni a haja!”

34. tétel. [Donizetti, Gaetano.] – Liszt, Ferenc: Marche Funèbre de Dom Sébastien de G. Donizetti variée, arrangée pour le Piano à quatre Mains par Charles Czerny composée par F. Liszt – Wien, [1845], Pietro Mechetti. PN PMNo 3972. 15, [1] p. Haránt alakú, 225 mm – LW A108, Raabe 156 (két kézre írt változat). Első kiadás. Erősen vízfoltos, kissé körbevágva. Ritka.

Kikiáltási ár: 20 000 HUF