2013. január 4., péntek

Terápia 12 képben

















1.

Állami Valika

Valikát pedig szerették a munkahelyén. Akkor is, ha pályája végén már minden nap zsörtölődött. Pálya!? Mit beszélek! Karrier? Á, ugyan! Valika maga volt az Ellátó. [Az Ellátót 1955. január 12-én rendkívüli kormányhatározatból elkövetett szándékos elhatározással alapították. Feladata az állami irányítás alá eső munkálatok koordinálása volt. Hozzárendelték a pékeket (kenyérellátó), a sörösöket (sörellátó), és kezdetben a könyveseket (könyvtárellátó) is. Az évek során sokat színesedett a kínálat. Nevettek is, amikor a nőgyógyászatot is ide csapták. "Mellátó" - mondogatták, de halkan, mert féltek. Dolgozni a központban kellett leginkább, a koordináción. A csúcsidőszakban 150 embert foglalkoztattak itt, három műszakban.] Alapítótag volt, Fehér János elvtárs hozta a céghez (Valika csak gyárnak hívta), és maga mellett tartotta egészen haláláig. Valika amolyan mindenes volt. Tudott mindenről, ismert mindenkit, és volt hatalma. Nem nagy, nem ő irányította a főnökét, de ahhoz éppen elég, hogy lendíteni tudjon dolgokon (ez volt a ritkább), vagy akadályozzon ügyeket (ez volt a gyakoribb). Valika ugyanis nem szeretett bejárni, pénzre nem volt szüksége, ugyanis Géza apja a háború előtt eldugott egy csomó ezüstöt, és azt adogatták el már hét éve, és különösen utálta, ha hidegben kell elbuszozni a munkahelyére, meg egyébként is volt egy csomó baja. Főleg a kollégákkal. Azonban még ezzel is megbékélt volna, ha. Ha nem lettek volna ügyfelek. A "Túliak", csak így hívta őket. Nyilván a szögesdrótos kerítésre gondolt, ami az óriási épületet körülvette. A "Túliak" pedig rendre bejutottak. Eleinte csak ritkán, kezelhető számban: hetente egyen. Aztán már ketten-hárman. Minél többen lettek, Valika annál komorabb arccal vizslatott. Fehér elvtárs többszöri figyelmeztetése ellenére sem szokott le arról, hogy az ügyfelek folyosón hagyott kabátjairól ne vágjon le legalább egy gombot. Két gombot szakított le akkor, ha az ügyfél korán, reggel 9 előtt jött, egyet 9 és 13, valamint 14.30 és 16 óra között (ebédidőben nem volt ügyfélfogadás), illetve újra kettőt, ha valaki délután négy után érkezett. Érdekes, a telefonok, telexek nem zavarták. Ignorálta azokat. Reggeltől estig. Számára nem létezett csengőhang, vagy telexcsattogás. "Kiteremtette belőlem a sors." - mondta, ha erről kérdezték.
Szóval, Valika maga volt az Ellátó. A segítségre képtelen, munkáját fásult unalommal végző, reggel papucsba bújó, munkaidőkurtító, saját (már fekete) bögréből kávézó, egyre csak hízó állami alkalmazott.