2014. május 22., csütörtök

Madrid 1


Minden szándékoltság ellenére egyre inkább utazási bloggá válik ez a felület. Mindegy, júniustól egy darabig nem megyek külföldre, így akkor majd mással foglalkozom, most viszont Madridban vagyok. Túl közeli még a New York-i élmény, túlságosan élénken élnek még bennem a tenegerentúli emlékek, úgyhogy nem tudom kivonni magam az összehasonlítás kényszere alól. Tegnap este érkeztem, úgyhogy éppen csak pillanatnyi mintavételre volt erőm és időm, de ez elég volt ahhoz, hogy hirtelen megállapításra ragadtassam magam. Igen rövid hasonlítás lesz. Mindkét város harsány és gyors. Pont. Viszont míg Amerikában - nekem úgy tűnt - idegesen rángatják a vonót hegedűjáték közben, és ezt élvezik is, addig itt úgy és olyan gyorsan játszanak mint egy cigányprímás (jófajta olívaolajjal), és ezt élvezik is. Az étterembe úgy érkeztem, hogy a pincérek azt mondták "inglese", s úgy jöttem el, mintha legközelebb már együtt karácsonyoznék velük. Mindezt a világ legszebb nyelvén.

2014. május 16., péntek

Tárgy eset

Soha nem ragaszkodtam tárgyakhoz. Legalábbis volt egy időszak az életemben, amikor még azt is élveztem, ha évről-évre elszakítom magamtól azokat az eszközöket, izéket és bigyókat, amelyek körülvesznek. Tényleg volt olyan hét, amikor két rend ruhán és néhány könyvön kívül semmim nem volt. Hogy jó volt-e? Nem tudom, nem nosztalgiáznék így "hogy igen, az mennyire remek volt, bezzeg most!" ("Az öreg Kádár idején minden jobb volt" - mondják néhányan. Nem.) A tárgykötődési problémáim azóta is megmaradtak. De most mintha változni látszana minden. Lassan egy hónapja nem tudom elhozni a munkahelyemről a biciklimet. Ma odamentem, és megsimogattam az ülését. Már-már majdnem megöleltem. Sajnáltam, hogy egyedül van. De legalább fedél van a feje fölött, és nem ázik. Szegény.

2014. május 4., vasárnap

Tanulópénz 2


"New Yorkban minden nagyobb, mint Londonban." - ezzel a coelhoi bölcsességgel segítettek angol ismerőseim. A város nem okozott meglepetést, tényleg nagyobb. Nemcsak a területe, nemcsak házai, hanem a várakozók sora is. A Frick Gyűjteményt szerettem volna ma megnézni. A reptérre való körülményes utazás miatt egy órám jutott rá. Nyitás: 11:00. Fél órával előtte ott voltam, ketten mosolyogtak rám a bejáratnál: erre még várni kell. Kerestem egy kávézót a közelben, ittam egy teát, elolvastam a leveleimet, és visszamentem. Ez fogadott. 40 perces sorban állás után elbúcsúztam a múzeumtól.

2014. május 3., szombat

Tanulópénz


Stuttgartban semmi, Londonban viszont sok pénzembe került, hogy alapvető tapasztalatokat szerezzek a városról. Tegnap délután szálltam le New Yorkban, kollégám javaslata szerint taxival mentem Manhattanbe (fix tarifa: 52 USD, figyelmeztettek a gépen, persze mire a szállodához értem mindez 58,- lett), amivel gond egy szál se, ennyivel számoltam. Tudtam azt is, hogy minden sarkon találok taxit, úgyhogy - mivel kis távolságokat kell bejárni - vagy gyalog, vagy kocsival könnyedén eljutok ide vagy oda. (Először vagyok itt.) Ezzel szemben fél órán keresztül senki nem állt meg, a sofőrök vagy utast szállítottak, vagy rám sem hederítettek. A bőven számolt időnek hamar szűkében lettem.


Az utca másik oldalán megállt egy fekete autó, s integetett ám a pofa, menjek oda, majd ő elvisz engem, ahová akarom. Ez is jobb a semminél - gondoltam, majd megkérdeztem, a Lincoln Centerig mennyi lesz? "20 dollár" - válaszolta, én meg beültem. Sokat nem gondolkoztam azon, hogy megéri-e, vagy nem, hiszen 2 perc alatt megérkeztünk. A Nagycsarnoktól a Kálvin térig közepes forgalomban. Összegzésül. Biztos jót röhögött rajtam. Fizettem, kiszálltam.


Igen ám, de a Lincoln Center önmagában nem épület (tájékoztatott a sarki rendőr), így gőzöm nem volt, hová is kell mennem. A szállodában hagytam a kinyomtatott mailt, így mehettem vissza. Most már gyalog, 20 dollárt megtakarítva egy 8 perces sétával. Szállodai szoba - Google Maps - gyalogos útiterv. Bravó! Bősze Ádám megoldotta a kérdést. A Columbus Circle nincs is olyan messze, sétálok majd kb. 30 percet, és ha a vacsoráról le is maradok, a koncertre majd odaérek! Így számoltam. Ipadet hoztam magammal, s nagyon idegesítő dolog történt: nem vettem észre, hogy az egyik ujjammal véletlenül megböktem a képernyőt, így a térképen teljesen máshová rakta a jelölést. Akaratlanul is felülírtam a korábban beírt címet. Készítettem screenshotot (fényképet a képernyőről) arra az esetre, ha útközben ne adj Isten kimaradna a szolgáltatás. És elindultam! Sétálva, merthogy 30 perc séta jót tesz. A fél órából egy óra lett, a net elment, kérdezősködni kezdtem: "Columbus Circle?" "Gosh-gosh-gosh..." - más választ nem kaptam. 40 percet taxiztam végül, mire odaértem. A vacsora elfogyott, a zene viszont remek volt. Bár a dzsesszt sose szerettem.

2014. május 2., péntek

Wizzair vs BA 4


Toalett. Egy-egy alkalmat szántam a vizsgálatra, tehát reprezentatívnak egyáltalán nem nevezhető a felmérés. Amikor Wizzairrel utaztam, még nem jutott eszembe, hogy párhuzamos kritikát írok majd, így fényképet nem készítettem. Az viszont biztos, hogy mindkét repülőn nagyjából ugyanolyan méretű illemhelyet alakítottak ki, így ebben semmilyen eltérés nem tapasztalható. Amíg viszont a fapados gépen már szinte a WC-papírra is kiírják, hogy tilos dohányozni, addig a British Airways járatán, a mellékhelyiség ajtaján hejre kis hamutartó található. Felhívás keringőre? Nem hiszem. Itt sem engedélyezett a dohányzás, legfeljebb nem annyira látszik (hallatszik) a szigor. A Wizzair járatán ugyanis elhangzik, hogy a dohányzókat a repülőtéren átadhatják a hatóságoknak. Itt hatóságok nincsenek, ahogy mosdókagyló-lefolyó sem, vagy éppen nem működik. Látványnak sem szép.

Wizzair vs BA 3


Tudjuk, hogy a Wizzair London-Budapest járata egyike a világ legmegbízhatatlanabbjainak (ld.: http://www.theguardian.com/money/2014/mar/25/britain-flight-delay-wizz-air), ennek ellenére a BA 40 perces késéssel indul. A kapitány nagyon kedvesen többször is jelzi, valami csip-csup dolgot cserélnek a gépen, ne is törődjünk vele, meg tulajdonképpen enélkül is elindulhatnánk és legyünk türelemmel. Hosszan keringünk a kifutókon, már-már azt hiszem, lassan az autópályára fordulunk, hiszen még úgy is gyorsabban haladnánk, ha Bécs felé vennénk az irányt, érintve Bábolnát és Mosonmagyaróvárt.
Az üléseken bőr huzat (nem emlékszem, a Wizzairen milyen), a lábamat ki tudom nyújtani, az étel elégséges. Mármint hogy kettes. Amíg fapadoson mindezért helyben kell fizetni, viszont én választhatom ki, mit szeretnék, addig itt egységesen azt kérdezik: "Teát, vagy kávét?" És hol van a bor, vagy a sör?
A szendvicsnek űrszaga van. Nem tudom, miért éppen ezt a kifejezés jut eszembe, hiszen gőzöm sincs, milyen szagok vannak az űrben, de futurisztikus "illat" árad a kenyérből és a narancsléből. A Wizzair kávéja sem jobb, szendvicset nem kértem még, előnye is csupán annyi van, ha nem szeretnék, nem rendelek. És egy két órás utat könnydén kibírok űrszag nélkül is.

Wizzair vs BA 2


Amikor a Wizzairrel utaztam Budapestről Londonba pontosan hatszor kérték a beszállókártyát és az útlevelet, visszafelé elég volt kétszer megmutatnom. A mostani utazáson hárommal megúsztam, de az is igaz, legutóbb feladtam a csomagom, most pedig kézipoggyásszal utazom. Szembetűnő különbség, hogy a British Airways gépe szinte az útlevélellenőrző-pont mögött áll, így megmenekülök a várakozásra szolgáló hangárig tartó sétától, illetve az ottani fagyoskodástól, megsüléstől. Ha van valami, ami lehangoló a Wizzair-utazásokban, akkor az a "lovak-is-prüszkölve-futnának-ki-innen" istálló. Büdös és nyomasztó. De - és ezt soha ne feledjük - nyomasztó lehet az árkülönbség is. Ha fapadossal utazom, igyekszem 2-3000 forintért foglalt helyet venni. Egyrészt nagyobb az esély arra, hogy nem ül mellém senki, másrészt előbb szállhatok fel a többieknél. Ahogy most körbenézek, azt látom, a BA közönsége sokkal visszafogottabban öltözik a Wizzairénél: ez megnyugtató. És unalmas.

Wizzair vs BA



Két nap eltéréssel utazom "fapados" légitársasággal és "elegánssal" Budapest-London viszonylatban. Kézenfekvőnek tűnik az összehasonlítás, mert hogy kézenfekvő is. Üdvözült mosollyal szálltam taxiba, büszkén mondtam a sofőrnek, vigyen a 2A-ra, nagyjából úgy, mintha sosem utaztam volna Wizzairrel és társaival, vagy úgy, mintha most csak azért kellene a British Airways-t választanom, mert a magánrepülőm pilótája éppen elrontotta a gyomrát. A néphit szerint a fapadosok a B-ről (Ferihegy 2B), az elegánsabb gépek az A-ról indulnak. A néphit, mint oly sokszor a történelem során, most is téved. Kedvenc taxisommal (nem szólt hozzám, tehát kedvenccé vált) gyorsan elértük a repteret, de látom ám, hogy a kijelzőn sehol a londoni gép. A pultnál flegmán kérdezik, "Wizzairrel megy?" - "Pfff!" - mondanám, de visszafogom inkább magam. Kiderül, a BA is a B-t választja. Gyaloglás ingerszegény környezetben. Látszik, nem túl kifizetődő reklámfelület az átjáró. Kevesen járnak így. Kávéval vigasztalnám magam, de a kávézóban senki még csak nem is néz rám. 10 perce. Így leglább elkészülök tudósításom első részével.

A kávé viselhető, de messze van az antikváriumi minőségtől.