Magyar izé, vagy nem?

MÚOSZ / Kallos Bea

Vajon ez amolyan magyar izé, vagy általános emberi izé, hogy nem igazán akaródzik olyanról írni, ami velem történik, és esetleg a valósnál jobb színben tüntet fel engem? (Azt hiszem általános magyar izé.) Történt ugyanis, hogy Március 15. alkalmából a Magyar Újságírók Szövetsége Ezüst Mókus-díjat adott át nekem. Elsősorban azért, mert a Magyar Antikváriusok Egyesülete (MAE) csatlakozott az Antikváriusok Nemzetközi Szövetséghez (ILAB) - ne mondja azt, kérem, hogy gittegylet a gittegylethez, mert nem írom tovább! -, és ebben volt némi részem. Kaptam már egy-két elismerést az életemben, de ilyet még soha. Az átnyújtás pillanatában nem éreztem szinte semmit (azon túl, hogy néhány izzadt tenyér összeért); a mókus csak utána akart kibújni az odújából. Bizony egyre jobb érzés azt tudni, hogy mégis van pár ember idehaza, akinek fontos, hogy a magyar antikváriusokra külföldön is büszkék legyenek. Teszem hozzá, nem érdemtelenül, hiszen az itthoni régi könyves kultúra felér szinte bármelyik országéval, a magyar antikváriusok (tiszteletlenség a kivételnek) mind elkötelezett, szakmájukat szerető emberek. Szóval ez a díj, a mókus nem is az enyém, nem is nekem szól, hanem azoknak, akik az antikváriusokra figyelnek, valamint maguknak a kollégáknak. Bár engem is boldoggá tettek.