Én elmentem a vásárba...

Ebben a könyvben egy
Mozart-első kiadás található

...és annyival is jöttem vissza. Nem, ne gondolják, hogy él még a régi szokás, mely szerint a zenemű-kereskedő itthon olcsón bevásárol, oszt kint, a nagybetűs Nyugaton busás haszonra tesz szert. Ez már a múlté. Németországban ugyanolyan kevesen értenek régi kottákhoz, zenei könyvekhez, mint minálunk, sőt, ugyanolyan kevesen is gyűjtik elhunyt zeneszerzők kéziratait, műveik első kiadásait. Tudom, most erre sokan mondják: micsoda úri passzió, értelmetlen hülyeség kottákat gyűjteni, mikor le is lehet azokat fénymásolni. Akik így gondolkodnak (mert természetesen igazuk is lehet), azok sem mentesek a gyűjtési szenvedélytől. Ha mást nem, hát pénzt gyűjtenek, hogy aztán majd olyanra adják ki, amivel gyűjteményüket gyarapítják. Mert hát a gyűjtés ősi szenvedély, és beteges is lehet.

Liszt Ferenc cigányzenéről szóló könyvének
első kiadása

Mit tesz ezzel szemben az antikvárius, jelen esetben én? Megvásárolja (néha bizományba átveszi) azokat a kottákat, amelyekről úgy gondolja, hogy értékesek, netalántán, másodsorban eladhatók. És elkezdi azt a munkát, amibe szerelmes: olvas, könyvtárba megy, katalógusokat néz, meghallgatja a darabot, esetleg eljátssza, ha tudja, úgyszólván élettársául választja hosszabb, rövidebb időre a művet. Lehet, hogy munkáját nem tudja végigvinni, elakad, bosszankodva félreteszi a nyomtatványt, hogy azután, évekkel később, mikor már sokkal bölcsebb és tapasztaltabb, újra elővegye, megtalálja azt. Nagy nehezen, vért izzadva, leírja a lényeges információkat, pár mondatban összegzi mindazt, amit sikerült megtudnia róla, majd árat ad neki. Ez az a pillanat, amikor az együttélés megszűnik, szakítanak egymással. Nincs több összekacsintás, nincs több simogatás. Vége. Ha pedig jelentkezik egy vásárló, már könnyen elengedi magától, talán integet egy kicsit, de csak kicsit.

Szabadkőműves énekek

Vannak azonban olyan darabok, amelyekkel nem lehet csak úgy szakítani, nem lehet nekik azt mondani, hogy "kicsikém, ennyi volt, le is út, fel is kopik az állad". No, neeem. Ők csábítanak, irányítanak, az ujjuk köré csavarnak. Itt, kérem, nincs menekvés. Nem hogy árat nem lehet nekik adni, de egyenesen ránk parancsolnak, hogy vigyük őket azonnal haza. És akkor beköltöznek, megmondják, milyen helyet kérnek, és nem hagynak nyugodni. Igénylik a foglalkozást, a simogatást, és persze, hogy gyönyörködjünk bennük.
Hogy ez betegség? Lehet. Minden esetre Lipcsében közel hetven beteg volt együtt négy napig, hogy szakítson (anyagi és/vagy érzelmi értelemben). Jó volt a betegek közt.

A máról (holnapra)

Kezdődött azzal, hogy reggel (a szép kilátások után) hívtam egy taxit, nehogy újra plakettbajom legyen. Gondoltam, elbeszélgetek a taxissal, hogyan is kezelik ők ezt a környezetvédelmi problémát (újítást). Én balga! Arra nem számítottam, hogy a drága sofőr (maga az út nem került sokba) bizony nem beszélni hóhdajcsot, hanem a maga szász dialektusában magyarázza nekem, milyen kerülőutat válasszak, ha mégiscsak kocsiba ülnék. Kicsit olyan volt, mint Budapesten, amikor a jegyellenőr magyarázza a külföldinek, tagoltan, hogy je-gye-ket, bér-le-te-ket, s minél értetlenebbül néznek rá, annál hangosabban folytatja, esetleg kisebb hatásszüneteket iktat a szavak közé. A "beszélgetésünk" politikailag korrekt volt, hiszen hol balra, hol jobbra szavakat használt, néha meg ki tudtam venni, hogy itt-ott egyenesen is lehet menni (tolatásról szó sem volt). Amikor befejezte, megkérdeztem, hogy gyerekkora óta a szász dialektust beszéli-e, vagy az ilyet tanítják az iskolában? A válasz 10 perc 15 másodpercig tartott, többet nem tudok róla mondani. Megérkeztünk a vásárhoz, úgyhogy legyen szó némi szakmáról is.

A Lipcsei Könyvvásár (kisebb és jobb, mint a frankfurti) antikvár könyveket felvonultató része egyfajta sziget a könyvek tengerén (huh, ez elég borzalmas!), kicsit olyan mint az Ecseri piac, de kicsit hasonlít a Széchényi Könyvtár egy-egy nívósabb kiállítására. Amikor először jártam itt (6 éve), még azt gondoltam, hogyan lehet valaki annyira őrült, hogy több millió forintot adjon egy könyvért, ráadásul olyanért, ami digitalizálva elérhető az Interneten (ingyé). Ma már kissé (nagyon) másképp gondolom: (egy valamit, vagy valakit kivéve) nincs is szebb és szívet melengetőbb dolog annál, mint amikor az ember kezébe vesz egy gyönyörű könyvet, a szemébe néz, végigsimítja, (mi több, síímogatja - igen, két darab hosszú í-vel), s nagyot szippant az illatából. Ez bármi pénzt megér.

Szerencsére sikerült eladnom, az ügyfelek, kiket régről ismerek, mind eljöttek, örültek, hogy gondoltam rájuk, s hoztam nekik simogatni való könyveket, és - ami nagy szó - endéká szandált nem láttam.
Elmúlt a honvágyam (ahogyan többen írták), a négycsillagos szállodát ugyan nem cseréltem ötcsillagosra, de a pezsgő már itt van mellettem. Jó éjt!

Egyszerűen fogalmam sincs

hogyan és miként tehetett meg ekkora utakat a 18., vagy a 19. század zeneszerzője, pld. Mozart, vagy Liszt? Merthogy ezek nem SAAB-bal haladtak, az biztos. Mégis úgy éreztem, mintha leszakadt volna mindenem: pontosan 9 és fél óra alatt jutottam el Lipcsébe. Köd, szürkeség és zöld várt. Ez utóbbit sajnos nem a tavasz hozta, hanem a németek: zöld plakett (értsd: plakett) nélkül nem lehet a városba hajtani autóval. Mondtam a rendőrnek, nekem van zöld kártyám, de legyintett: az nem ér semmit, menjen el egy szervizbe, méresse be a kocsiját, majd vegyen egy zöld plakettet. És akkor bejöhet, meg kimehet. Arra a kérdésre, hogy mi van, ha nem, láthatóan nem volt felkészülve. Itt ugyanis nincs olyan, hogy nem. Némi tanakodás után kiderült, 40 Euró helyszíni bírság, és levonnak egy pontot. Ittevana hivatalos szöveg:


Környezetvédelmi matrica nélkül nem lehet behajtani a környezetvédelmi zónákba, még akkor sem, ha a gépkocsi kipufogó gázértékei alapján ezt megtehetné. Ezen elõírás megsértése esetén a pénzbírság 40 euró, emellett a gépkocsi vezetõjének egy büntetõ pontot ( Flensburg) is kiszabnak. Ez a külföldön forgalomba helyezett gépkocsikra (személygépkocsira, tehergépkocsira, autóbuszra) is vonatkozik függetlenül attól, hogy mi a célja a zónába történõ behajtásnak, üzleti út vagy turizmus. 
Éppen ezért a gépkocsivezetõk számára fontos idõben tájékozódni és megvásárolni a környezetvédelmi matricát, amennyiben 2008. január elsejétõl az elkövetkezõ években és hónapokban környezetvédelmi zónákba kívánnak behajtani.

Ennyit a könyvekről, a mai élményekről. Pedig már-már kezdtem azt hinni, hogy a magyar valóságból jó néha kiszakadni.

Holnap Lipcse

Holnap kezdődik a Lipcsei Könyvvásár, mármint a kiállítóknak. A nagyközönség csak csütörtökön érkezik, addig oda kell érni, és be kell rendezni a standot. 9 órás út, ugyanis soha nem mertem Szlovákián és Csehországon keresztül utazni. Semmi hátsó indokom nincs, egyszerűen az Ausztria-Németország kanyar ha hosszabb is, de szimpatikusabb. Antikváriusként természetesen a könyvvásár régi könyves kiállítóterületén vagyok, az új könyveket mindig csak kutyafuttában tudom megnézni, ha egyáltalán egy ilyen méretű könyvvásáron ez lehetséges. (Nem.)
Lipcse fura - legalábbis a ritka könyvek kiállítása szempontjából. Egykori NDK-s város, vasárnap megjelennek az egykori NDK-s polgárok egykori endékás szandálban (bizony, március közepén is), gondolhatnánk, senkinek nincs itt pénze drága könyvekre. Ennek ellenére rendre több a kiállító, mint Frankfurtban. Sőt, ott már egyre kevesebben vannak. A város káprázatos. Főleg este, főleg a kocsmák, főleg az olyan kocsmák, ahol felolvasnak.