 |
| Erre azért nehéz haragudni |
Pedig hogy ízlett! Kimentem a teraszra, kezemben kávé, cigaretta. Egy szál gatyában leültem, hunyorogva néztem a Balatont, korty a kávéból és rágyújtás. (Mint a reggeli torna: alaphelyzetbe állunk, karunk laza, popsink feszes, és korty a kávéból és rágyújtás! No, még egyszer, tempóra figyelni: korty a kávéból és rágyújtás!) Hátradőlni sem bírtam, az első két ütés tüdőre ment, a többi torokra. Gyerünk – mondtam – ez nem lehet igaz, hát tegnap még ment (igaz 5 óra alatt két dobozzal, lehet, kicsit sok). Újabb próba. Sajnos ez már akkor sikertelenségre volt ítélve, amikor a szájam felé emeltem a cigit. Elnyomtam. Dühös voltam a Balatonra, mindenkire, mint a gyerek, aki a most kapott ajándékbiciklivel állandóan eltaknyol. Másnap sem ment, sem azután, és még most sem. Hányan, de hányan mosolyognak rám: ez tök jó, figyelj, más meg küszködik, hogy leszokjon! Ja. Én meg küszködnék, hogy visszaszokjam. De nem megy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése