2014. október 25., szombat

Midlife Crisis

"Úgy nevezik, midlife crisis, kétségbeesés az életút közepén." - ezt mondta az első kezelés alkalmával. Nem saját magamra gondoltam először. Valószínű az egyházi neveltetés teszi, de a "Media vita in morte sumus" latin antifóna ugrott be: "életünk közepén átölel minket a halál".
Tévesen Dadogó Notkernek (Notker Balbulus) tulajdonítják a szöveget, de több mint valószínű, hogy a 8. század közepéről, a Frank Birodalomból származik. Elgondolkodtatta Luthert ("Mytten wir ym leben synd") és Thomas Canmert is (lásd a Book of Common Prayer temetési szertartását).

Sandro Botticelli: Pietà (1495)

Eredeti szöveg:

"Media vita in morte sumus;
quem quaerimus adjutorem,
nisi te Domine,
qui pro peccatis nostris juste irasceris?

Sancte Deus,
sancte fortis,
sancte et misericors Salvator,
amarae morti ne tradas nos."

Magyar fordítás:

"Életünk közepén körülfon minket a halál,
kihez is fordulhatnánk segítségért,
ha nem hozzád, Uram,
aki jogosan haragudhatsz ránk bűneink miatt?

Szent Isten,
szent erős,
szent és könyörületes Üdvözítő,
ne engedd az örök halál keserves szenvedéseit!"

Két műalkotás érdemel említést. Az egyik Rainer Maria Rilke "Schlußstück" című verse:

Schlußstück

Der Tod ist groß.
Wir sind die Seinen
lachenden Munds.
Wenn wir uns mitten im Leben meinen,
wagt er zu weinen
mitten in uns.

Lator László fordításában:

Záró darab

Nagy a halál.
Rajtunk a bélyeg,
bár nevet a száj.
Míg azt hisszük: körülvesz az élet, -
bensőnkben éled
sírása már.

A másik a zeneirodalom egyik legnagyszerűbb kompozíciója, John Sheppard "Media vita" című motettája. A közel félórás darab elmélyült hallgatást kíván. Buszon, biciklizés közben, háttérzeneként jobb, ha nem próbálkozol vele. Ha pedig nincs fél órád rá, naponta legalább egyszer, akkor úgy is járhatsz, mint én.

John Sheppard: "Media vita" 1. rész
John Sheppard: "Media vita" 2. rész

2014. június 22., vasárnap

Kiszakadás


13 éves koromig éltem a Balatonnál. Életem legérzékenyebb időszakát töltöttem ott.

Ettem dinnyét nyáron, korcsolyáztam télen. Szerelmes voltam Zsuzsikába, aki később Csabiért "dobott", lehettünk 6-7 évesek. Loptam tyúkot az erdőben a Józsival és Zolival felépített bunker kertjébe. Jöttek a rendőrök, volt nagy ijedtség. Szánkóztam a Kiserdőnél, bicikliztem a Szputnyikon. Szüleim helyett aláírtam az ellenőrzőben az elégtelent. Persze ügyetlenül, nyomtatott betűkkel. Utána jött IldiGabi (így egyben), és a hiábavaló szerelem Ildi iránt. Ott volt Laci, akire felnéztem. A karneváli sikerek, a megszállottságig hajszolt horgászás, a jobb és rosszabb iskolai eredmények. Pista bácsi és a céllövés. Nóra és Kriszta. Akkor még szerettem a focit. Főként az átstrandolt napok után esett jól lemenni "A" pályára. Jóska bácsi, aki megjósolta: belőlem sosem lesz zenész. Szavalás az iskolai ünnepségen apám halála után (Ingrid Sjöstrand: Ha volna apukám), sírva rohanás öcsém mellett miután darázsfészekbe lépett, és ott volt anyám, akit most is ugyanúgy szeretek.


Vonatra várva

Viszonylag sokat utaztam már az idén, legalábbis szokásaimhoz mérten. Élveztem, utáltam, untam és izgultam: volt mindenben részem. Ma, mielőtt elindultam volna, néhány másodpercig kezembe vettem a laptopomat, majd visszatettem az asztalra, nem tudtam ugyanis eldönteni, hogy egy szokásos balatoni utazás tartogathat annyi meglepetést, amennyit egy blogon érdemes lenne közzétenni. Ráadásul Révfülöpre megyek, abba a faluba (jó, kisváros), amelyikbe gyerekkorom óta járok - gondolkoztam. Győzött a tétovaság, betettem a hátizsákba a gépet. (Kis kitérő: hátizsákkal legutoljára gimnazista koromban utaztam. Ennek a jövőben, remélem, nem lesz semmi jelentősége.) Sokat nem kellett várni a "meglepetésre", már Kelenföldön megakadt a szemem, egy start up vállalkozás hirdetésén. (Update: a kényelmes, a legmodernebb eszközökkel felszerelt rendelő a pályaudvar épületében várja a gyógyulni vágyókat.)






2014. május 22., csütörtök

Madrid 1


Minden szándékoltság ellenére egyre inkább utazási bloggá válik ez a felület. Mindegy, júniustól egy darabig nem megyek külföldre, így akkor majd mással foglalkozom, most viszont Madridban vagyok. Túl közeli még a New York-i élmény, túlságosan élénken élnek még bennem a tenegerentúli emlékek, úgyhogy nem tudom kivonni magam az összehasonlítás kényszere alól. Tegnap este érkeztem, úgyhogy éppen csak pillanatnyi mintavételre volt erőm és időm, de ez elég volt ahhoz, hogy hirtelen megállapításra ragadtassam magam. Igen rövid hasonlítás lesz. Mindkét város harsány és gyors. Pont. Viszont míg Amerikában - nekem úgy tűnt - idegesen rángatják a vonót hegedűjáték közben, és ezt élvezik is, addig itt úgy és olyan gyorsan játszanak mint egy cigányprímás (jófajta olívaolajjal), és ezt élvezik is. Az étterembe úgy érkeztem, hogy a pincérek azt mondták "inglese", s úgy jöttem el, mintha legközelebb már együtt karácsonyoznék velük. Mindezt a világ legszebb nyelvén.

2014. május 16., péntek

Tárgy eset

Soha nem ragaszkodtam tárgyakhoz. Legalábbis volt egy időszak az életemben, amikor még azt is élveztem, ha évről-évre elszakítom magamtól azokat az eszközöket, izéket és bigyókat, amelyek körülvesznek. Tényleg volt olyan hét, amikor két rend ruhán és néhány könyvön kívül semmim nem volt. Hogy jó volt-e? Nem tudom, nem nosztalgiáznék így "hogy igen, az mennyire remek volt, bezzeg most!" ("Az öreg Kádár idején minden jobb volt" - mondják néhányan. Nem.) A tárgykötődési problémáim azóta is megmaradtak. De most mintha változni látszana minden. Lassan egy hónapja nem tudom elhozni a munkahelyemről a biciklimet. Ma odamentem, és megsimogattam az ülését. Már-már majdnem megöleltem. Sajnáltam, hogy egyedül van. De legalább fedél van a feje fölött, és nem ázik. Szegény.

2014. május 4., vasárnap

Tanulópénz 2


"New Yorkban minden nagyobb, mint Londonban." - ezzel a coelhoi bölcsességgel segítettek angol ismerőseim. A város nem okozott meglepetést, tényleg nagyobb. Nemcsak a területe, nemcsak házai, hanem a várakozók sora is. A Frick Gyűjteményt szerettem volna ma megnézni. A reptérre való körülményes utazás miatt egy órám jutott rá. Nyitás: 11:00. Fél órával előtte ott voltam, ketten mosolyogtak rám a bejáratnál: erre még várni kell. Kerestem egy kávézót a közelben, ittam egy teát, elolvastam a leveleimet, és visszamentem. Ez fogadott. 40 perces sorban állás után elbúcsúztam a múzeumtól.

2014. május 3., szombat

Tanulópénz


Stuttgartban semmi, Londonban viszont sok pénzembe került, hogy alapvető tapasztalatokat szerezzek a városról. Tegnap délután szálltam le New Yorkban, kollégám javaslata szerint taxival mentem Manhattanbe (fix tarifa: 52 USD, figyelmeztettek a gépen, persze mire a szállodához értem mindez 58,- lett), amivel gond egy szál se, ennyivel számoltam. Tudtam azt is, hogy minden sarkon találok taxit, úgyhogy - mivel kis távolságokat kell bejárni - vagy gyalog, vagy kocsival könnyedén eljutok ide vagy oda. (Először vagyok itt.) Ezzel szemben fél órán keresztül senki nem állt meg, a sofőrök vagy utast szállítottak, vagy rám sem hederítettek. A bőven számolt időnek hamar szűkében lettem.


Az utca másik oldalán megállt egy fekete autó, s integetett ám a pofa, menjek oda, majd ő elvisz engem, ahová akarom. Ez is jobb a semminél - gondoltam, majd megkérdeztem, a Lincoln Centerig mennyi lesz? "20 dollár" - válaszolta, én meg beültem. Sokat nem gondolkoztam azon, hogy megéri-e, vagy nem, hiszen 2 perc alatt megérkeztünk. A Nagycsarnoktól a Kálvin térig közepes forgalomban. Összegzésül. Biztos jót röhögött rajtam. Fizettem, kiszálltam.


Igen ám, de a Lincoln Center önmagában nem épület (tájékoztatott a sarki rendőr), így gőzöm nem volt, hová is kell mennem. A szállodában hagytam a kinyomtatott mailt, így mehettem vissza. Most már gyalog, 20 dollárt megtakarítva egy 8 perces sétával. Szállodai szoba - Google Maps - gyalogos útiterv. Bravó! Bősze Ádám megoldotta a kérdést. A Columbus Circle nincs is olyan messze, sétálok majd kb. 30 percet, és ha a vacsoráról le is maradok, a koncertre majd odaérek! Így számoltam. Ipadet hoztam magammal, s nagyon idegesítő dolog történt: nem vettem észre, hogy az egyik ujjammal véletlenül megböktem a képernyőt, így a térképen teljesen máshová rakta a jelölést. Akaratlanul is felülírtam a korábban beírt címet. Készítettem screenshotot (fényképet a képernyőről) arra az esetre, ha útközben ne adj Isten kimaradna a szolgáltatás. És elindultam! Sétálva, merthogy 30 perc séta jót tesz. A fél órából egy óra lett, a net elment, kérdezősködni kezdtem: "Columbus Circle?" "Gosh-gosh-gosh..." - más választ nem kaptam. 40 percet taxiztam végül, mire odaértem. A vacsora elfogyott, a zene viszont remek volt. Bár a dzsesszt sose szerettem.