Kiszakadás

13 éves koromig éltem a Balatonnál. Életem legérzékenyebb időszakát töltöttem ott.

Ettem dinnyét nyáron, korcsolyáztam télen. Szerelmes voltam Zsuzsikába, aki később Csabiért "dobott", lehettünk 6-7 évesek. Loptam tyúkot az erdőben a Józsival és Zolival felépített bunker kertjébe. Jöttek a rendőrök, volt nagy ijedtség. Szánkóztam a Kiserdőnél, bicikliztem a Szputnyikon. Szüleim helyett aláírtam az ellenőrzőben az elégtelent. Persze ügyetlenül, nyomtatott betűkkel. Utána jött IldiGabi (így egyben), és a hiábavaló szerelem Ildi iránt. Ott volt Laci, akire felnéztem. A karneváli sikerek, a megszállottságig hajszolt horgászás, a jobb és rosszabb iskolai eredmények. Pista bácsi és a céllövés. Nóra és Kriszta. Akkor még szerettem a focit. Főként az átstrandolt napok után esett jól lemenni "A" pályára. Jóska bácsi, aki megjósolta: belőlem sosem lesz zenész. Szavalás az iskolai ünnepségen apám halála után (Ingrid Sjöstrand: Ha volna apukám), sírva rohanás öcsém mellett miután darázsfészekbe lépett, és ott volt anyám, akit most is ugyanúgy szeretek.

Amikor a Balatonra indulok, többek között ezeket keresem. Persze soha ne találom.