2014. május 3., szombat

Tanulópénz


Stuttgartban semmi, Londonban viszont sok pénzembe került, hogy alapvető tapasztalatokat szerezzek a városról. Tegnap délután szálltam le New Yorkban, kollégám javaslata szerint taxival mentem Manhattanbe (fix tarifa: 52 USD, figyelmeztettek a gépen, persze mire a szállodához értem mindez 58,- lett), amivel gond egy szál se, ennyivel számoltam. Tudtam azt is, hogy minden sarkon találok taxit, úgyhogy - mivel kis távolságokat kell bejárni - vagy gyalog, vagy kocsival könnyedén eljutok ide vagy oda. (Először vagyok itt.) Ezzel szemben fél órán keresztül senki nem állt meg, a sofőrök vagy utast szállítottak, vagy rám sem hederítettek. A bőven számolt időnek hamar szűkében lettem.


Az utca másik oldalán megállt egy fekete autó, s integetett ám a pofa, menjek oda, majd ő elvisz engem, ahová akarom. Ez is jobb a semminél - gondoltam, majd megkérdeztem, a Lincoln Centerig mennyi lesz? "20 dollár" - válaszolta, én meg beültem. Sokat nem gondolkoztam azon, hogy megéri-e, vagy nem, hiszen 2 perc alatt megérkeztünk. A Nagycsarnoktól a Kálvin térig közepes forgalomban. Összegzésül. Biztos jót röhögött rajtam. Fizettem, kiszálltam.


Igen ám, de a Lincoln Center önmagában nem épület (tájékoztatott a sarki rendőr), így gőzöm nem volt, hová is kell mennem. A szállodában hagytam a kinyomtatott mailt, így mehettem vissza. Most már gyalog, 20 dollárt megtakarítva egy 8 perces sétával. Szállodai szoba - Google Maps - gyalogos útiterv. Bravó! Bősze Ádám megoldotta a kérdést. A Columbus Circle nincs is olyan messze, sétálok majd kb. 30 percet, és ha a vacsoráról le is maradok, a koncertre majd odaérek! Így számoltam. Ipadet hoztam magammal, s nagyon idegesítő dolog történt: nem vettem észre, hogy az egyik ujjammal véletlenül megböktem a képernyőt, így a térképen teljesen máshová rakta a jelölést. Akaratlanul is felülírtam a korábban beírt címet. Készítettem screenshotot (fényképet a képernyőről) arra az esetre, ha útközben ne adj Isten kimaradna a szolgáltatás. És elindultam! Sétálva, merthogy 30 perc séta jót tesz. A fél órából egy óra lett, a net elment, kérdezősködni kezdtem: "Columbus Circle?" "Gosh-gosh-gosh..." - más választ nem kaptam. 40 percet taxiztam végül, mire odaértem. A vacsora elfogyott, a zene viszont remek volt. Bár a dzsesszt sose szerettem.

1 megjegyzés:

  1. remek élmény marad örökre, többször volt szerencsém e városban hosszabb időket eltölteni, mindez nem ismeretlen, a következő látogatás ezen tapasztalatok alapján lényegesen egyszerűbb lesz Ádám....

    VálaszTörlés