2014. május 22., csütörtök

Madrid 1


Minden szándékoltság ellenére egyre inkább utazási bloggá válik ez a felület. Mindegy, júniustól egy darabig nem megyek külföldre, így akkor majd mással foglalkozom, most viszont Madridban vagyok. Túl közeli még a New York-i élmény, túlságosan élénken élnek még bennem a tenegerentúli emlékek, úgyhogy nem tudom kivonni magam az összehasonlítás kényszere alól. Tegnap este érkeztem, úgyhogy éppen csak pillanatnyi mintavételre volt erőm és időm, de ez elég volt ahhoz, hogy hirtelen megállapításra ragadtassam magam. Igen rövid hasonlítás lesz. Mindkét város harsány és gyors. Pont. Viszont míg Amerikában - nekem úgy tűnt - idegesen rángatják a vonót hegedűjáték közben, és ezt élvezik is, addig itt úgy és olyan gyorsan játszanak mint egy cigányprímás (jófajta olívaolajjal), és ezt élvezik is. Az étterembe úgy érkeztem, hogy a pincérek azt mondták "inglese", s úgy jöttem el, mintha legközelebb már együtt karácsonyoznék velük. Mindezt a világ legszebb nyelvén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése