Tudod, mostanában sokat gondolok Rád. Eddig tudtam, jól elvagy magadban, szereted a szeretnivalókat, szereted magadat, s láttam, hogy ez így-úgy megy is Neked. De láttalak a napokban (elmentünk egymás mellett az utcán), és megmosolyogtalak. Lehullott ez a fránya hó, melyre még a Katasztrófavédelem is kibiztosított hóágyúkkal várt, Te meg mint egy öregapó csoszogtál előre, féltél, nehogy eless. Már megbocsáss, de nagyon összetörtnek látszottál. Tegnap is, amikor melletted álltam: ültél a számítógéped előtt, veszettül írtál valamit, meg-megálltál, néha ide-oda kattintottál, hót nagy karikák barnállottak a szemed körül, és valami nyugodt, de kiábrándult, kiégett érzés áradt belőled. Hogy miért? Nem tudom. De tény, hogy mostanában kevesebbet olvasol, sokkal kevesebbet, mint egy-két évvel ezelőtt. Mármint könyvet. Betűt látsz eleget, de nem szagolsz már bele régi kötetekbe, s csak ritkán veszel a kezedbe egy már régen olvasott regényt (pedig ezt szeretted). Korábban mindig azt mondtad nekem, hogy nyugdíjas szeretnél lenni, kardigánt venni és olvasni. Ha így folytatod, nem lesz ebből semmi: ha nem olvasol, nem éred meg az öregkort, nem lesz se kardigán, se könyv, se semmi. Aggódom érted, olvass!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése