2011. október 31., hétfő

Liszt-aukció I.

Amint azt már a Facebookon jeleztem, 2011. november 19-én a Művészetek Palotájában Liszt-aukció lesz. Közel kétszáz értékes Liszt-dokumentum kerül árverésre, melyekből egyet-egyet naponta bemutatok. A katalógusban nem csak Liszttől származó tételek találhatók, hanem olyanok is, amelyek híres kortársakhoz kapcsolódnak. Az egyik ilyen kar- és kortárs gróf Zichy Géza, akitől több levél és első kiadású kotta is megjelenik, hiszen nemcsak Liszt barátja volt, hanem a magyar zeneélet egyik meghatározó alakja is (sajnos nem csak a pozitív oldalról: nagyban hozzájárult, hogy Gustav Mahler elhagyja Budapestet).


Különösen érdekes az a levél, amelyet barátjának, ifj. Toldy Lászlónak írt 1920-ban. Így szól:

"Kedves Toldy! Köszönöm szíves levelét és a zenedei állapotok leírását – nem is várhattunk másokat. Hát ha az itteni állapotokat látná! – Itt még a bolsevizmus uralkodik, nincs törvény, jog és igazság – Életem valóságos pokol. Felfüggesztett intézőm hallatlan szemtelenséggel incselkedik mert tudja hogy az elöljáróság pártját [fogja] mert hisz bolsevista ő is. A parasztok földemre áhitoznak és biztosra veszik hogy meg is kapják. Hát hogyne mikor néhány nap előtt Atádi Szabó miniszter Tetétlenre jött  és birtokom három negyedét nekik felajánlotta. És ilyen kormány kezeire akarják újra bízni Magyarországot. Házamban mindenütt a pusztulás nyomai – ablakok betörve, minden bepiszkolva – a [románok?] két szobámat closettnak használták – [a] régi misemondó ruhákat ezer darabra vágták és a stólák keresztjére reá sz_tak. Annyira ki vagyok rabolva hogy gazdaságomat 3 béressel kellett elkezdenem – A házban még egy seprő sem volt, se konyhaedény, se fehérnemű – csak most tudom, hogy ki az a Vadnay Miksáné – leírhatatlan az ő leleményes munkássága és szorgalma de az én öreg lelkemnek fájdalmát nem gyógyíthatja meg. – Ember szeretet volt életem czélja, 50 éven át szolgáltam a szegénységet és most vén napjaimra örökös gondok között kell élnem – Vonaglik szívem lelkem és művészetem – Isten áldja igaz híve Zichy Géza U.i.: Ne írjon express ajánlva, szükségtelen – posta kiadásokra mellékelek 20 koronát."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése