Fürkészőn nézett egész este. A keddi társaság vidámabbnál is vidámabb volt, de ő csak néha kapcsolódott a beszélgetésbe. Nem dohányzott, nem ivott, bár szomorú sem volt. Csendesen, kedélyesen figyelt minket, sőt, amikor végre jó zenét kezdtek játszani, ő volt az első, akit táncba lehetett vinni. Igaz, közben sem beszélt sokat, viszont a fürkészése felejthetetlen volt. Nem tudtam eldönteni, mit kutakodik a szemével, hiába firtattam, csak mosolygott szépen.
Ugye, van az a fajta tekintet, amelyből oly sok van. Tudod. Aztán van a másik: az üveges. Ebből még több. De van ez a fürkésző, amit nehezen lehet megfejteni, hiszen ő fürkészik, nem én. Illetve ha én fürkészek, az olyan, mintha a tükörbe néznék (majdnem). Azonban kedd este még nem látott tekintettel lettem gazdagabb.
Nem arról faggatott hang nélkül, tetszik-e nekem, nem arról, hogy mit csinálok másnap. Nem, ennél sokkal komolyabb gondolatot láttam a szemében, és félelmet: egyszerűen nem meri megkérdezni. Nos, nem hagytam szegényt. Addig rohamoztam, mire kimondta. Elmesélte, hogy az ő vonatkoztatási rendszerében ez az alappont, innen indul ki és ide fut be minden. Sőt, még azt is tudja, kevesen vannak akik így gondolkoznak, és hogy szinte senki nem érti meg őt. Fülig érő szájjal ígértem, hogy ha valaki, akkor én biztosan nem botránkozom meg, csak bátran, bátran! Ünnepi pillanat következett, hirtelen eltűnt minden fürkészés a szeméből. Kicsit fátyolos lett, mondhatnám, tündérien csillogó. Megfogta a kezemet, és megkérdezte: "Te kire szavaztál?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése