A cukorbeteg opera

Puccini első autójában

Puccini nem sokkal a Tosca után kezdett különös szenvedéllyel vonzódni a technika vívmányai iránt. Tudjuk, hogy házvásárlásai néha már mániákus tulajdonlási vággyal párosultak, de a motorral hajtott közlekedési eszközök eddig nem játszottak nagy szerepet életében. Ennek egyik oka az volt, hogy közhasználatban nem is nagyon léteztek ilyenek. Először a motorcsónak ragadta meg. Fennmaradtak fényképek, ahogyan a mester a Torre del Lagóhoz közeli tavon ül motorcsónakjában, kalapban. A hullámokról következtetve 10-20 km/órás sebességgel száguldhatott, úgyhogy a kalap nem esett le a fejéről. Azonban a motorcsónak nem volt elég: Puccini hamarosan autót akart magának. Ebben az esetben azonban nem pusztán érdeklődése vonzotta az automobilhoz. Meghallotta ugyanis, hogy Alberto Franchetti vásárolt egyet, és nem akart lemaradni. A zeneszerző Franchetti volt az Olasz Autósklub első elnöke, és neve a Tosca kapcsán is felmerült. Victorien Sardou szövegkönyvére, a Toscára ugyanis többen próbáltak operazenét írni: eleinte nemcsak Puccini, hanem vetélytársa is szemet vetett rá. Végül csak egy harmadik személy útján dőlt el a kérdés, aki olyannyira ostromolta Franchettit azzal, hogy mondjon le tervéről, hogy az végül belátta, jobb, ha eláll az ötlettől. A szöveg tehát Puccinié lett, de volt még egy harmadik, aki fontolgatta, hogy operát komponál rá. Később így nyilatkozott róla: „Létezik egy Sardou-dráma, amiből – ha lett volna időm – tiszta szívvel operát kreáltam volna. Ez pedig a Tosca!” S, hogy ki volt ez a lelkes zeneszerző? Nem más, mint Giuseppe Verdi. Verdi azonban lemondott tervéről, és csak Puccini illetve Franchetti maradtak versenyben. A szövegíró, Illica ki is használta ezt, egyik levelében így írt: „Van egy biztos módom arra, hogy Franchettit munkára bírjam … a Bohéméletről beszélek neki. Hasonlóképpen, hogy Puccini dolgozzék, elég Franchettit és a Toscát említenem előtte!” Szóval Franchetti vásárolt egy automobilt, és Puccini nem hagyta, hogy vetélytársa méltatlan előnyhöz jusson, ezért ő is vett egyet. (Olaszországban a szintén zenei érdeklődésű Ginori őrgrófnőnek volt először kocsija. Ő azonban nemcsak erről ismert, a Bohémélet dedikációja is neki szól.) Viszont a Torre del Lago környékén Puccini vett magának először autót, s a fényképeken jól látszik, mennyire büszkén ül az ülésen, míg sofőrje az autó mellett áll. Nem sokkal az autóvásárlás után Puccininek fájni kezdett a torka, ezért elhatározta, hogy autóval megy orvosához, Luccába. A különös kirándulásra elkísérte őt felesége, Elvira és fia is. A zeneszerző vezetett. A vizsgálat után Caselliék házában vacsoráztak, Puccini nagyszerű hangulatban volt. Talán még ivott is. Caselliék megpróbálták rávenni, hogy ne induljon útnak, hiszen – lévén február – kint nagyon hideg van, eső is esett, így könnyedén lefagyhat az utakra került víz. Puccini annak ellenére is a vezetés mellett döntött, hogy tudta, másnap megintcsak vissza kell jönnie, hiszen várt rá a luccai fogász. Elmondása szerint nem vesztegetheti drága idejét, hiszen éjszaka még dolgoznia kell a Pillangókisasszonyon. (Puccini az éjszaka embere volt, csak akkor tudott igazán jól haladni a munkában.) Mit volt mit tenni, elindultak. Nagyjából négy kilométerre Luccától, Vignola közelében viszont megcsúszott a kocsi (ekkor már a sofőr vezetett), és a hegyi útról vagy 15 métert zuhant. Nekiütközött egy fának, majd felborult. Elvira és Tonio kisebb zúzódásokkal megúszták, míg a sofőr kirepült a kocsiból és combtörést szenvedett. Puccinit először nem is találták. Öt-hat perc alatt leltek rá: a kocsi alá szorult, eszméletét vesztette, s majdnem füstmérgezést kapott, hiszen arca a még mindig füstöt okádó kipufogó mellett volt. Nagy szerencséjükre egy közelben lakó orvos, Dr. Sbragia hallotta a csattanást és a segítségükre sietett, és a zeneszerzőt az ő házába vitték. Eltört a jobb sípcsontja, és sok sebből vérzett. Másnap Puccinit motorcsónakkal vitték Torre del Lagóba, ahol fixálták a törést, de sajnos rosszul, így később újra el kellett törni a csontot, hogy jól forrjon össze. Sosem lett teljesen jó a lába, kicsit sántított ettől fogva. Más is kiderült az orvosi kezelés során. Sebeinek kezelése közben jöttek rá az orvosok, hogy a mester enyhén cukorbeteg. Nyolc hónap kellett ahhoz, hogy felépüljön. Puccini depressziós lett, nem véletlen, hogy így írt librettistájának: „Isten veled minden, Isten veled, Pillangó, Isten veled élet!” Kiadója sem értette, miért kell ennyit betegeskedni egy fránya lábtörés miatt. Úgy sejtette, Puccinit más baj is kínozza. Ricordi így reagált minderre: „Puccini, akiből a modern Rossini lehetett volna, vagyis a zene fejedelme, azon az úton halad, hogy a szerencsétlen Donizettivé váljon.” Ebben volt némi igazság, hiszen Puccini – mondjuk így, finoman – nem volt folyton hűséges feleségéhez, Donizetti tragédiáját pedig a vérbaj okozta. Ennek ellenére a szerző nem sértődött meg, hanem tovább dolgozott, és újra kocsiba ült. Persze ez, ahogy ő mondta, benzin nélkül hajtott automobil volt, s csak ezzel, a (toló)kocsival tudott zongorájához menni. Ezek voltak azok az események, melyek közrejátszottak abban, hogy a milánói bukás után az egyik kritikus a következő címet adta írásának: Pillangókisasszony, a cukorbeteg opera, egy autóbaleset eredménye.