Bedugult a fülem. A bal. Először azt hittem, egyszerűen csak bedugult, és majd kidugul. Kimentem a gangra rágyújtani. Valika legfeljebb egy méterre állt az ajtótól. Ujjatlan barna-sárga-piros nejlon otthonkájában, amely a mellrésznél kicsit kiégett, s a lyukon előtüremkedett az alatta lévő pulóver több bolyha is. Mint mindig, most is az a mamusz volt rajta, amit télen-nyáron, esőben és hóban visel. A bokát övező hermelingallér (mily szép ez egy mamuszra) csak nyomokban őrzött meg valamit eredeti fehérségéből, a piros cipőfelsőrész (mily tudományos ez egy mamuszra) mindkét nagyujjánál lyukas volt. Onnan meg két, viszonylag hosszúkörmű lábujja kandikált ki. Lassan odacsoszogott hozzám, közben sunyin méregetett. Most vettem észre, hogy jobb vállára csapta hipócseppektől randombatikolt portörlőjét, mintha épp most nyert volna miss worldöt. Tényleg fürkészőn nézett, mintha csak azon morfondírozna, megossza-e velem legújabb gonoszságát?! (Ezek általában férjéről, Gézáról szóltak. Szegény fickó. De hát két ember kell ehhez is.) Egészen közel tolulta arcát, meg tudtam számolni, hány szőrszál mered bal füléből (3, két sötétszürke, egy ősz), megcsapott felböffentett pacalszaga, majd lenézett, és az említett otthonka zsebéből előhalászott egy kis csomagot.
„Leszarom a válságot, Gézám ezt kapja jövőre. Levan a gond!” – mondta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése