A gépekről mellettem

Van. Mit van? Vannak! Méghozzá egyre többen és többen. Mármint ezek és azok, melyek működése fontos. Hogy csinálja meg ezt vagy azt. Helyettem. Hogy tegye könnyebbé, ami már amúgy is roppant nehéz. (Most már ott tartunk, hogy egyik-másik nem nekem fontos, hanem azért fontos, mert kell ahhoz, ami nekem fontos). És aztán egy szép későnyári napon odaülök őmellé, a másik meg a haverjai szépen lassan mögém sereglenek, és szájszegletüket kicsit felhúzva kajánul mosolyognak. Persze ezt én nem látom, én csak vele foglalkozom. Pontosabban foglalkoznék, de valami nem stimmel. Nem forog a kerék, vagy mi?! Nem, a kerékkel nincs baj, az forog rendesen. De miért nem megy magától? Normál esetben ilyenkor egyszerűen felrobbanok, és földhöz  csapom (ld. még ablak, ajtó, szomszéd etc.). Most nem, hiszen most teljesen nyugodt vagyok, a szellő is simogatja a tarkómat (vagy a másikok lihegnek?). „Csak lassan, hiszen rá tudsz jönni a hibára, meg lesz az!” – csitít valaki felülről. Kihúzom a dugót, majd visszadugom. Ennél többre amúgy sem vagyok képes, nem áll rá az agyam. Vagy már teljesen elsorvadt. Szép és lassú kín ez. Gondolatokat szül. Például olyanokat, hogy az ásó meg a kapa meg a gereblye nem bonyolultak, mielőtt tönkremennének egyszerűen meg lehet javítni őket. És ha ők hárman vannak, akkor másra nincs is szükség.

I’ve got divorced - Elváltam

It happened in London at the beginning of this summer. I did not presume that moment would come. Not only not presumed, in fact I thought this relationship would last forever. This faith of mine was based on our first meeting. She was in a very bad condition, but I soon realized that she could be my only-one and my treasure, and she can reborn with my love and energy. Looking back to our years I see all my faults. I hurt her by closing her, with my false sentences, my scanty strokes. I also smelled her scent only once in a month. And this is little, especially for a beautiful lady. (After spending my summers in the countryside and coming back to the city, she, her scent was the only one thing which helped me to entirely come back to the real world, to the awful city of mine.) Nobody will forgive me my mistakes (cheat she daily for example).

I do not want to whip myself, no, because I do not feel that we could have avoided this situation. I know of course that from her new lover she will have more: pride, for example. He will take her with him, he will introduce her to everybody, just to show off with her beauty. I am happy. Her place in my heart won’t be filled, but her fate is not my fate any more.

Just to be objective: I sold my favourite music score, the handwritten collection of songs by Madame de Keresztury (1810)

-------------------------------------------------

Londonban történt még a nyár elején. Nem is sejtettem, hogy eljön ez a pillanat. Nemhogy nem sejtettem, egyszerűen úgy gondoltam, kettőnk kapcsolata örökké tart majd. Ezt a hitemet arra alapoztam, hogy amikor megismertem, nagyon nem volt jól, de láttam, szeretettel, sok-sok energiával mellettem születhet újjá, s lehet örömöt adó társam, kedves kincsem. Persze, így, visszatekintve az eltöltött évekre, látom, sokat hibáztam. Bánthattam azzal, hogy bezártam, hogy csak néha napján szóltam hozzá őszintén, hogy keveset simogattam, hogy illatát ritkán éreztem. (Pedig nyárvégeken csak az őbeleszaglás segített visszazökkennem a nagyvárosi életbe.) Hibáim (például a sokszoros megcsalás másokkal) megbocsáthatatlanok.

De nem az önostorozás íratja velem ezeket a mondatokat. Nem, ugyanis nem érzem azt, hogy ennek ne így kellett volna történni. Tudom ugyanis, hogy új szerelmesétől sokkal többet kap majd: büszkeséget például. Hogy viszi majd mindenhová magával, és büszkén mutatja, milyen szép társat kapott. Ennek örülök. Hiánya ugyan pótolhatatlan, de sorsa – tudom – nem az én sorsom.

Tárgyilagosan: eladtam kedvenc kottámat, Madame de Keresztury 1810 körül kézzel írt dalgyűjteményét.

Szeretem

Victor Borge

Rameau: Zoroaszter

Első felvonás. Bactria, 2011. január 12. Időszámításunk előtt. A jók hadseregét a mágusok vezére, Zoroaszter, az ördögét Abramane varázsló vezeti. Abramanét gyermekkorában igen sok frusztráció érte, ezért baromira gyűlöli Zoroasztert. Bactriában egymást érik a szakszervezeti tüntetések, meghalt ugyanis a király, a pénz pedig egyre veszít az értékéből. A főnökséget nem érdekli az ország állapota, ugyanis szerelmesek. Elsősorban Zoroaszter, aki Amélitet választotta magának, noha a király két árva leánya is reá ácsingózik. Amikor kosarat kap az egyik, név szerint Erinicse, azonnal rohan Abramanéhoz, hátha nála boldogságra lel. Ez nem jön be. A férfi viszont megengedi, hogy segítségével bosszút álljon. Abramane szólítja is démonseregét, ugyan kapcsolnák már le Amélitet. A démonoknak ez túl könnyű falat: elkapják a kiszemeltet, Zoroasztert pedig elűzik. Mintegy a biztonság kedvéért. 0:1

Második felvonás. Zoroaszternek nincs is olyan rossz dolga a száműzetésben, hiszen Oromaszész veszi oltalmába. Neki pedig van egy jó kis háza a tengerparton. Ahelyett, hogy Zoroaszter ott szürcsölgetné a koktélokat, Oromaszész folyton csak arra biztatja, szabadítsa már ki azt a szegény leányt. Zoroaszter bánatosan teszi le a poharat, és nekiindul, hogy legyőzze a gonoszt. Oromaszész látja, hogy a nyaralás miatt Zoroaszter elpuhult, ezért kicsit szupermenné varázsolja. Pont jókor érkezik Bactria börtönébe, mer Abramane és Erinicse éppen kínozzák szegény Amélitet. Persze nem csak azért, mert kínozni jó, hanem azért is, mert ő a trónörökös. Gondolják, ha lekapják mind a 10 körméről, csak lemond a trónról. Azonban vagy a fogó túl nagy, vagy a lány túl mozgékony, csak nem haladnak. Hál’ Istennek Zoroaszter megérkezik, mielőtt lerántanák a lány hüvelykéről a körmöt. Mivel most ő szupermen, ezért jól ki tudja szabadítani, megmég a várat is ledönti – mintegy haragjában. Amélite királynő lesz. Mintegy örömében. 1:1

Harmadik felvonás. Éj. Abramane és Erinicse egymást szekálják, ki miatt is jártak pórul. De Abramane a varázsló, ezért Erinicsét jól köddé változtatja. Hajnal. Zoroaszter, Amélite és Bactrian lakói összejönnek, hogy imádják a legfőbb jót, és hogy ünnepeljék Zoroaszter és Amélite szerelmét. A party nagyon jól sikerül, úgyhogy a fiatalok mindjárt össze is akarnak házasodni. (Zoroaszterre különleges hatással van az alkohol, mint azt már fentebb említettük.) Éppen készülődnek az esküvőre, amikor tüzes szekéren berobog Abramane, és elrabolja Amélitet. Zoroaszternek nincs ideje összegyűjteni varázsos hatalmát, ezért háborút fontolgat. „Csak ne igyak túl sokat!” – énekli áriájában. Mintegy szomorúan. 1:2

Negyedik felvonás. Arimane isten temlomában Abramane az újságból értesül Zoroaszter harci terveiről. Tudja, hogy gyengébb (a rossz mindig az), ezért Arimanéhoz imádkozik. A gyűlölet, a bosszú és a kétségbeesés isteneit hívja össze. Mintegy tervszerűen. 2:2 (majdnem)

Ötödik felvonás. Erinicse jól látja, hogy Abramanétől nem várhat segítséget, ezért (okosan) Zoroaszterhez fut, és megbánja bűneit. Gyorsan el is árulja előző pártfogóját, és jól elmondja, kiket hívott segítségül a gonosz varázsló. Abramane megint bedobja a tűzszekeres mutatványt, s maga mellé ülteti a bilincsbe vert Amelitet. „Hagyd abba a hülyeséget, Zoroaszter!” kezdetű áriájában megfenyegeti a jófiút. Zoroaszter inkább az isteneket hívja, akik jól agyoncsapják villámmal a gonoszt. Mindenki ünnepli a szerelmeseket. Az opera pedig úgy ér véget, hogy lemegy a függöny. Mintegy nagyon. 3:2

GyuriBagoly és a kezdet vége

Régen tervbe vettem, hogy zenei, rosszabbul mondva a zene farvízét meglovagoló  blogok (hú, ez sikeres kép lett!) olvasásába kezdek, de nem ám csak úgy hűbelebalázs módjára, hanem tervszerűen, tudományosan, pontosan és szépen, ahogy Bartók Béla ment az népdalgyűjtő útjaira. Az ilyen nekikészülődésekben azt szeretem a legjobban, hogy a kezdeti lendület egészen megváltoztat: nem tudok másra gondolni, állandóan csak a terv körül jár mindenem (lábam, kezem ésatöbbi). (Így kezdtem az antikváriumba is, de az kivétel, mely a szabály erősítésére szolgál.) A másik jó érzés, ami ilyenkor eltölt, hogy tudom, a kezdeti lelkesedés önálló műfajjá szilárdul, és elejétől a végéig tartó íve megmarad a "kezdeti" kategóriában, azaz soha nem változik át hosszúvá, nem lép ki az indulásból, illetve maga az kezdet hordozza magában az maga végét. Kezdetvégém magában hordozza, hogy tudományos elemzés sem született; mindössze egy-egy filctollas aláhúzás, egy-egy kezdetvégi öröm. Megmaradtam hát két blognál, azokat olvasgatom néhány hete, a magam nem kis örömére.


1. Jólesz György blogja. Elöljáróban elmondom, György nekem Gyuri, merthogy kollégák vagyunk, beszéltünk már többször, és a folyosón is köszönünk egymásnak. Elfogulatlanságot ne várjanak tehát tőlem, mert olyat itt nem ismerek (nem ismerhetek, merasztán nem köszön vissza a folyosón). Gyuri szereti magát, ez érezhető minden sorából. Persze nem a narcizmus lovagjaként, hanem amúgy egészségesen, ahogy egy művész megy az égen. Magaszeretetének köszönhetően magát láttatja, de nem úgy, hogy sminkelési szokásairól beszél, hanem úgy, hogy közben a zenét mutatja, hallatja, érteti, vagy csak bevallottan érteni próbálja. Őszinte út ez, erről letérve szakemberré (ember=barbár), vagy szépelgővé válhatna csupán. Aki szeret gondolkodni, és aki nem fél bevallani , hogy ebben vagy abban tehetséges, szép és boldog, az olvassa. Ha netán a nyájas olvasó nem ilyen lenne, Gyuri írásaitól ő se ódzkodjon, mert azok így is hathatnak, és jóval többek ennél.


Szünet (45' Intermission)


2. A rézfaszú bagoly. Elöljáróban elmondom, a rézfaszú (mit tegyek, ez a neve?!) nekem rézfaszú, merthogy ismerjük egymást (ismerjük?), és a folyosón is köszönünk egymásnak. Éppen ezért csak elfogultságot várhatnak tőlem, mert csak olyat ismerek. BTW: minek írjak olyanról, aki köszönőviszonyban sincs velem? A bagoly szintén magaszerető, még akkor is, ha néhány cikkében tudatosan ez ellen dolgozik. Ő sokkal kendőzetlenebb nálam (Gyurinál is), s talán mindennél, amit én a kendőzetlenségről ismerek. Soha nem merném leírni például, hogy egy darabról a szeretkezés jut eszembe. (Persze, így visszatekintve, nem is véletlen, ugyanis sokáig nem ismertem... a darabot.) Őbagolysága bátor, nyílt, és hihetetlenül tetszetős a stílusa. (Volt, hogy Miss Flegmatics jutott róla eszembe.) Lendület, "mitnekemaművészkedés" indiánüvöltés, néha csendes szemlélődés, néha düh és egyebek. Igazán emberi, kedves és szép.


Nekem ők (Bagoly, Gyuri) kiegészítik egymást, párban járnak, és maradnak.


Ajánlom őket (és nem magamat)!

Hangicsáló szerszámok

Johannes Amos Comenius

A muzsikáló szerszámok azok, melyek hangot (szót) adnak.
Először, midőn pengettetnek (verettetnek, zörgettetnek), mint a cimbalom (csengettyű) az ütőjétül; a csengettyű belől a vas-golyóbissátul; a csörgető (zörgető) környül-forgattatván; a doromb a szájhoz tétetvén az ujjal; a dob és a rézdob a verőfával, valamint a cimboliumis a parasztjátékkal (kelepelővel) együtt; és az háromszegű érccsengető.
Azután amelyeken a húrok megvonattatnak és pengettetnek, mint a hárfa, a virginával (clavicordiummal) együtt, mind a két kézzel; egydül a jobb kézzel a koboz (lant) (amellyen vagyon a fogatónyak, a fedél, a szegecskék, melyekkel az húrok megvonattatnak az húrlábon) és a citera; a hegedű (kézi kishegedű) hegedűvonóval; (pengetővel) és a tekerőlant (kintorna) belől a keréktül, amely forgattatik: mindenikén a fogások a balkézzel szoríttatnak (fogattatnak, illettetnek).
Végtére amelyek fújtatnak: úgymint szájjal a síp, a tárogatósíp, a tömlősíp, a kürt- (horgas) síp, a trombita, a vonogató trombita (puzon) vagy fúvókkal mint az orgona.
(Részlet Comenius "Orbis Sensualium Pictus" című művének 1675-ös brassói kiadásából.)

Te, Te kis "Te"!

Tegeződjünk! - kiáltotta szemembe Borcsa, balra s jobbra lendítve szájának két szélét (kicsit remegve tartotta orrom alá a sörös poharat).
Rendben. - biggyesztettem rá, és eszembe jutott, hogyan szólt tavaly szomszédom a postáslányra, amikor egy durván forró nyári reggelen, a degeszre tömött oldaltáska takarásából, fraternizálóan csacsogott ki Erzsike: "Szia! Ugye mondhatom Neked, hogy 'szia'?" "Nem lesz ez egy kicsit korai?" - kérdezett vissza a férfi. "Nem, már 10 óra van." - tromfolt enyhén zsíros hajába túrva a leány. Szegény Bandi (a szomszéd) könnyeivel küszködött, szó nélkül átvette az iratot, becsukta maga mögött az ajtót, és azóta nem jött ki.
Persze, az előjogot nem vitatja senki, mármint hogy a hölgyek felszólítására, tegeződésére tegeződés a válasz. Nem is ez a kérdés. (Régen hozzászoktam már, hogy a férfiakhoz intézett hangos "jónapotjaimra" "helló" a válasz. Bezzeg az ikeában, ott nem: a tegezőáruházban mindenki rámmagáz, csakhogy tudjam helyem és korom.) A kérdés a lehetőség kérdése: van-e elég fordulatunk a tegeződésben arra, hogy igényesen fejezzük ki magunkat? Miként legyünk udvariasak, ha a "Te!" már-már testi kapcsolattal ér fel?
Megboldogult nagyszüleim jutnak az eszembe. Ők csak akkor tegeződtek, ha komolyan veszekedtek.

Partvonal (a tegnap margójára)

Csak annak van igaza, aki a partvonalon kívül áll. Ha a pályán vagy, sokfélét láthatsz, a pályát viszont nem, így azt sem tudod megmondani mi történik ott. Ezért kell folyamatosan vigyázni (aufpassen=felpasszolni), nehogy valamelyik játékos berántson a pályára, mert akkor véged, kész, kampec. A partvonaliak persze sokfélék: vannak hangosak, ordenárék, hazugok, őszinték, csöndesek és visszahúzódók. Ez azonban mindegy. Nekik van igazuk, még akkor is, ha egy másik meccsen épp ők vannak pályán. Nincs olyan, hogy pályán kívüli légy minden pillanatban? Nincs. Inkább a partvonalhoz közel kell futni, hátha egyszer egy "vonalon kívüli" mégiscsak kiránt a "túlra"!