I’ve got divorced - Elváltam

It happened in London at the beginning of this summer. I did not presume that moment would come. Not only not presumed, in fact I thought this relationship would last forever. This faith of mine was based on our first meeting. She was in a very bad condition, but I soon realized that she could be my only-one and my treasure, and she can reborn with my love and energy. Looking back to our years I see all my faults. I hurt her by closing her, with my false sentences, my scanty strokes. I also smelled her scent only once in a month. And this is little, especially for a beautiful lady. (After spending my summers in the countryside and coming back to the city, she, her scent was the only one thing which helped me to entirely come back to the real world, to the awful city of mine.) Nobody will forgive me my mistakes (cheat she daily for example).

I do not want to whip myself, no, because I do not feel that we could have avoided this situation. I know of course that from her new lover she will have more: pride, for example. He will take her with him, he will introduce her to everybody, just to show off with her beauty. I am happy. Her place in my heart won’t be filled, but her fate is not my fate any more.

Just to be objective: I sold my favourite music score, the handwritten collection of songs by Madame de Keresztury (1810)

-------------------------------------------------

Londonban történt még a nyár elején. Nem is sejtettem, hogy eljön ez a pillanat. Nemhogy nem sejtettem, egyszerűen úgy gondoltam, kettőnk kapcsolata örökké tart majd. Ezt a hitemet arra alapoztam, hogy amikor megismertem, nagyon nem volt jól, de láttam, szeretettel, sok-sok energiával mellettem születhet újjá, s lehet örömöt adó társam, kedves kincsem. Persze, így, visszatekintve az eltöltött évekre, látom, sokat hibáztam. Bánthattam azzal, hogy bezártam, hogy csak néha napján szóltam hozzá őszintén, hogy keveset simogattam, hogy illatát ritkán éreztem. (Pedig nyárvégeken csak az őbeleszaglás segített visszazökkennem a nagyvárosi életbe.) Hibáim (például a sokszoros megcsalás másokkal) megbocsáthatatlanok.

De nem az önostorozás íratja velem ezeket a mondatokat. Nem, ugyanis nem érzem azt, hogy ennek ne így kellett volna történni. Tudom ugyanis, hogy új szerelmesétől sokkal többet kap majd: büszkeséget például. Hogy viszi majd mindenhová magával, és büszkén mutatja, milyen szép társat kapott. Ennek örülök. Hiánya ugyan pótolhatatlan, de sorsa – tudom – nem az én sorsom.

Tárgyilagosan: eladtam kedvenc kottámat, Madame de Keresztury 1810 körül kézzel írt dalgyűjteményét.